Búcsú egy autótól

Három év után kicserélik a céges autónkat. Mert a lízing cégnek így gazdaságos. Értem.
Meg persze kapunk másikat. Szépet, újat, új szagút. Persze, örülünk.
De ... muszáj?
Megkérdeztük, azt mondták igen.
Most lehetne hosszan elmélkedni, mindenféle gazdasági, gazdaságossági, meg környezetvédelmi, meg praktikus kérdésen. De nem fogok. Nekem az autó, bár elsősorban mindig a praktikus oldala érdekelt, sose volt ennyire rideg, racionális kérdés. Az autó nekem családtag. A legelső autómat, egy 601-es Trabantot, az egyetlent aminek neve volt, Az Országutak Sárga Sárkányát komolyan megsirattam, amikor negyedszer is eltört a főtengelye, és az alja már annyira lukas volt, hogy ha elcsúszott benne a szőnyeg minden pocsolya vize befröcsögött és elázott a cipőm, és rozsdától már hegeszteni se volt hova. Ekkor be kellett lássam, hogy el kell engednem.

Most búcsúzom EP624YK-tól, elmúlt három évünk néma tanújától, mindig megbízható segítőnktől.. Jóban-rosszban együtt megtett 58699 km után. Elvitt minket mindenhova. Velünk látta Toszkánát, Umbriát, és Abruzzot, mindkét tengert. A svájci hegyeket, a dorogi tavat és a Balatont - többször is.
Utazott benne mindkét kutyánk és Annamari a kecske is. A kutyák az örök vadászmezőkre is ebben indultak.
Kijártuk vele az óvodát. Ezzel az autóval loholtam orvostól, sürgősségire a vakbélgyulladásos Lócival. És ez hozott minket két hét múlva gyógyultan haza.
Az elején (Lőrinc szerint) "Sul motore c'é un oroszlánó" - egy oroszlánó (nem leone) van - ezt se tudja más, csak mi.
A piros-bordó csík az oldalára akkor került, amikor egy alkalommal az óvodából Gyuriért a reptérre rohantam és az a ráérős nagypapa forma ember belógatta a szűk kereszteződésbe a kocsija s... hátulját.
A hátsó lökhárítójára a horzsolást Cesi-ben kapta, ahol az 500 éves házban laktunk, és a szűk sikátorból próbáltunk kitolatni mielőtt beszorulunk.
A csomagtartó ajtón a folt Menton-ból van. Kicsi volt a garázs.Túl kicsi...
A hátsó lámpa burája az uszodánál tört be. Húú, de mérges voltam: tolatás közben nem láttam az oldalán fekvő műanyag kerti asztalt, se a felém ágaskodó lábát.
Az alján a lemez akkor sérült meg, amikor Perén voltunk önkéntes árokásók.
A karcolások körbe az oldalán minden bizonnyal az abruzzoi nemzeti parkból valók, ahol annyira eltévedtünk, hogy végül egy hegy tetején kötöttünk ki, ahonnan egyszerre látszott az Adria kékje és az Appenninek havas csúcsai.
A tetején a horpadást valószínűleg a cascinában szerezhette, a parkolóbeli helyén, a fűzfa alatt, egy szeles napon.
A tükröt, nem tudom... az nem én voltam.
Az elmúlt napokban megmosdattam, kitakarítottam. Volt benne minden: sok kicsi lego, fonnyadt narancshéj, több marék gabonapehely, kis autó (több is) mozzarella leve, csokifolt. Három karácsonyfa tüskéje a szőnyegbe fúródva. Olasz utak pora és magyar utak pora. Malvin szőr. Kavics a tengerről és számos bot (Mami, az a puskám! - Pardon!) Az órabér elég gyenge: összesen ha 5 eurót találtam.
És közben folyton  úgy éreztem valamit benne hagyok. De nem tudtam kivenni, mert nem találtam sehol, egyik zsebben, egyik zugában sem.
És lassan kezdett elszemélytelenedni, ahogy levakartam a 20-30 autós matricát, Lőrinc gyűjteményét a jobb hátsó ablakról. Összeszedtem mindenhonnan a "Mami, ezt neked szedtem!" megszáradt virágokat. És a végső pillanat, ma reggel a garázsban ahol leadtam, leakasztottam a slusszkulcs fityegőit is, és a kulcsot összekapcsoltam a sose használt pótkulccsal.

De előtte még suliba menet:

- Lőrinc, délután nem jöhetek érted autóval, viszem leadni. Ha akarsz, most köszönj el tőle.
- És nem is fogjuk visszakapni soha?
- Nem.
- Meg fogják csinálni az oldalán a piros csíkot?
- Igen. biztosan.
- Nem akarom, hogy megcsinálják, azt akarom, hogy maradjon úgy. Hogy emlékezzen ránk.
- (Hát, az tuti, hogy emlékezni fog ránk!) Jó, majd szólok nekik.
- És a tükröt se!
- OK! Megmondom.

Jó utat EP624YK! Járj szerencsével és emlékezz ránk! Mi biztosan emlékezni fogunk rád!

Nőnap

Ma egy csapat vidám és öntudatos olasz nő között leesett végre, hogy miről is szól a nőnap. A nőnapon nem MINKET kell ünnepelni, a nőnapon NEKÜNK kell ünnepelni.
A nőnap lényege nem az, hogy a fiúk hóvirágot hozzanak a lányoknak mert azok olyan kis kedvesek, meg gyengék, meg gyámoltalanok, hanem éppen az, hogy valamikor egy másik nagy csapat öntudatos nő elég erős és talpraesett volt ahhoz, hogy elérje azt, hogy ne tekinthessék másodrendű embernek a nőket. Azt hogy ma természetes, hogy egy lány is tanulhat egyetemen, lehet belőle orvos, mérnök állattenyésztő. 
Azt, hogy beleszólása legyen a sorsa alakulásába, hogy ő dönthesse el, rúdtáncosnő akar lenni, agysebész vagy háziasszony. 
Azt, hogy ugyanolyan súllyal és ugyanolyan felelősséggel szóljon bele a hazája ügyeibe.
Azt, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér járjon. 
Azt, hogy ma egy lány férjhez menjen és ne férjhez adják. 
Azt, hogy a férjem a párom lehessen és ne az uram.
Jó, hogy van egy nap ami arra emlékeztet, hogy nem volt ez mindig magától értetődő, és hogy ma sincs ez mindig és mindenhol így. Mert még el találnánk felejteni...
Mától ünneplem a nőnapot - és nem kérek hóvirágot.
Viszont üzenem minden nőnek: Boldog Nőnapot!

Csapatépítő tréning az iskolában

https://drive.google.com/file/d/0B2TDPlPdh9N9eEFOem5rMUVyNDA/view?usp=sharing

Akinek nincs ideje az egészre, görgessen előre 10:23-ra.

Szolgálati közlemény

A Google ördöge vagy valami hasonló rémség leharapta a blog fotóinak többségét. Egyelőre csak bután állok a jelenség előtt.
Ez a legtöbb, amit ki tudok bányászni:

Failed to load resource: the server responded with a status of 403 (Forbidden)
http://2.bp.blogspot.com/-CaJC3LfriQs/UuwrZGSCosI/AAAAAAAAJL4/wxHe9q-Eqjo/s1600/Photo0548.jpg Failed to load resource: the server responded with a status of 403 (Forbidden)
http://3.bp.blogspot.com/-m_6_TXnNQbU/Uuw6wWUJ2dI/AAAAAAAAJMI/mCavAY6yzrc/s1600/Photo0555.jpg Failed to load resource: the server responded with a status of 403 (Forbidden) ... stb ...

Bevallom, ettől nem lettem okosabb :-(
Ha valakinek van ötlete, hogy mi történhetett, kérem ossza meg velem!
Köszi előre is!

Első nap az iskolában

Hát igen, ott. Még szokom a gondolatot. Ma kb. négyszer mondtam a telefonba, hogy "első nap az óvodában,... ja nem, az iskolában".

Csütörtökön délután érkeztünk vissza, pénteken csiribi-csiribá lettek könyvek, füzetek. Ja, persze úgy könnyű, hogy amíg nyaraltunk egyik barátnőnk leadta a nevünket a legközelebbi papírboltba, ahol már kupacban vártak a könyvek, a többit meg gyorsan összeválogattuk arról a listáról, amit Apa kapott a szülői értekezleten pár napja. Amit minden bizonnyal végigmulatott, mert elmondása szerint egész idő alatt  Benigni-től "Az élet szép" c. film járt az eszében, pontosabban az, ahogy abban az apa fordít a fiának. Hogy mennyi mulatságot hagyott ki három év összes óvodai szülői értekezletének elmulasztásával!
Ezek után, még jó, hogy a legfontosabbakat írásban is odaadták. Meg az, hogy vész esetére ott mosolyog a lista tetején egy volt ovis társ, most osztálytárs anyuka telefonszáma.

Van itt minden! Könyv, füzet, munkafüzet, az angolban még CD melléklet is! Lőrinc meg is kérdezte a boltban, hogy mi az a CD. Még jó hogy nem kazetta...
Aztán a nagy közös füzetcsomagolás közben az is kiderült, hogy az óvodai okítás sem múlt el nyomtalanul.

- Lőrinc, beleteszed ezt a címkét a piros füzet tartójába?
- Igen. De Mami, te honnan tudod, hogy a pirosba a kacsás címkét kell tenni?
- Nem azt tudom, hogy a kacsásat kell, hanem azt, hogy a piros a "geografia". Nézd csak, a kacsás címkére rá van írva: Molnár Lőrinc geografia. És kaptunk egy listát, amin fel van sorolva, hogy melyik füzet, melyik tantárgy milyen színű:  Italiano - lila, inglese - narancssárga, matematica - kék
- Nekem a kedvencem a matematika.
- Az remek lesz. ... Beleteszed ezt a fehérbe?
- A fehér az micsoda?
- Religione
- A religione-ban mit fogunk tanulni?
- A religione-ban Gesu-ról (Jézusról) fogtok tanulni.
- Azt is, hogy mi van vele most?
- Gondolom, azt is.
- Én tudom, hogy mi van vele most.
- Mi?
- Meghalt. Feltette magát egy nagy oszlopra, és van egy sebesülés a pocakján meg egy a combján is. És egy bugyi van rajta, ami olyan mint egy pelenka. Mami, kimehetek játszani?
- Ki. - ehhez úgysem tudok mit hozzátenni.

És eljött a mai reggel.
Bár nehezen. Lőrinc az éjszakát végigvergődte, valamikor az éjszaka közepén kikötött a mi ágyunkban, aludt keresztben, hosszában is kicsit, fejjel lefelé, meg keresztben fekve rajtam, egyszer a könyöke a számban is volt, a lábát meg többször is leszedtem a Gyuri hátáról. Reggelre rendkívül frissek voltunk mind a hárman.

Azon a bizonyos lapon szerepelt az is, hogy uzsonna. Mert ma még nem kapnak ebédet. 12-kor hazajönnek. És 9-re megyünk.
Némi erőfeszítés árán sikerült megállnom, hogy három napi hideg élelmet csomagoljak.

A kapuban 110 izgatott gyerek és nagyjából 220 még izgatottabb szülő. 5 osztály, 20-23 gyerekkel.

A képen négyen (közülük hárman már kissé fogatlanul) ugyanabból az ovis csoportból. Most négyen négyfelé, négy különböző osztályban.

Aztán volt egy kis évnyitóféleség is.

Ahol furcsa mód nem volt ájulási verseny a hatéveseknek, ünneplőben állva a napon másfél órát.

Az iskola tornacsarnokának a lelátóján a szülők, a földön törökülésben a gyerekek,

 

átellenben valamilyen főnök néni, Gorgonzola polgármestere és négy felsőbb osztályos.

Két rövid beszéd, egy-két ilyenkor szokásos közhellyel, és egy bővített mondattal, amit nem tudok nem idézni:

"És gondoljunk azokra a gyerekekre is, akik ma nincsenek iskolában. Mert valahol kint vannak, egy buszra várva, ami majd elviszi őket oda, ahol felnőhetnek."

Édes jó Istenem...

Aztán minimál műsor, kicsi vers, kicsi körtánc, amibe a nagyobbak kézenfogva bevonják az újakat. Kedves szimbóleum.

Majd az osztályok sorakoznak. Minden osztálynak van egy jele. "Mi" vagyunk a piros polip. A tanítónéni felemeli a polipját, mint japán idegenvezető az esernyőjét, és ahogy a nagyobb gyerekek felolvassák a neveket, összegyűlik az osztály. 

Lőrincnek jutott egy "Lorink Daniel", amit ügyesen sikerült dekódolnia, hogy ez ő.

Végül mégis jutott padtársnak egy ovis csoporttárs.

A terembe még bekísérhettük őket, ahol az első házi feladat a mienk, szülőké volt. Az olasz füzet első lapjára kellett írni otthon valami rövid egy mondatot, amit valamiféle mottónak, útravalónak szánunk. És ezt most ki-ki elolvasta a gyerekének. 

Aztán egy puszi és szülőknek irány kifelé.

Íme a mondatunk. Most legyen a ti házi feladatotok:

"Tutti i grandi sono stati bambini una volta. (ma pochi di essi se ne ricordano)"

(Exupery)

Nálunk minden rendben

Van már vagy fél éve is, hogy Vera barátnőmmel beszélgetve, ő a következőt mondta:

- „Nálatok mi újság? Gondolom, minden rendben, mert rég írtál a blogra.”

Az ő kijelentésének felerészben alátámasztásaként, felerészben cáfolataként álljon itt egy február végi péntekünk részletes története. Szerencsére nem nevezhetem tipikus pénteknek. És isten bizony mindez egy napon történt.

2015. február 20. péntek – elméletben

A farsang, pontosabban a karnevál itt egy komoly dolog.  Annyira, hogy az időszak utolsó péntekje óvoda és iskola szünet is. Van valami neve is – de most hagy ne tudjam.

Jó kis extra szünet, várhatóan szép idővel, ragyogó napsütéssel. kitaláltuk Mariana-val, Angelo mamájával, hogy amíg az apák dolgoznak, fogjuk a két gyereket, és irány a hegyekbe! Laza másfél órányira tőlünk már ismerős sípályák vannak, meg főleg szánkópályák, jó kis mozgó szőnyeggel. Fel se kell vonszolni a szánkót a hegyre (hol van már a mi gyerekkorunk!), csak rálépsz a futószalagra, fogod a szánkót és gyönyörködsz a tájban, amíg … döngve pofára esel. Mert valakinek valamije beakadt valahova és ettől bekapcsolt a vészfék. 

Na, de vissza az idillhez! Viszünk szendvicseket és két lecsúszás között pikniket rendezünk szánkón ülve.

Aztán kényelmesen haza tudunk érni úgy, hogy Lőrincet Davide-éknál (momentán a legjobb barátja) leadjuk egy „pizsama party”-ra, mindkettőjük legnagyobb örömére, mi meg este 8-ra bemenjünk Milánóba, az ittlétünk első klasszikus zenei eseményére: Bartók Kékszakállúja, magyar fellépővel.

Hurrá!

2015. febr. 20. péntek – gyakorlatban

6:05

- Mamiii!! Átjöhetek hozzátok? ... Vigyél!!! ... Hol van a teherautóm?

- Mittudom én… ahol hagytad. Talán a nappaliban. Mindjárt megnézem…

„De hideg van itt… jé, nyitva van az ajtó. Nyitva hagytam volna az esti szellőztetéskor? Szoktam én este szellőztetni??? … És valami van az ajtón kívül, a küszöbön… a levéltárcám. Rajta egy kupacban mindenféle, lényegtelen, névjegyek és régi cetlik, ami benne szokott lenni. … Hogy kerül ez ide???”

- Gyuri!!!!!! BETÖRTEK!!!

„Jajj, mit kell ilyenkor csinálni? … Körül kell nézni! … Mit kell nézni? Az ajtótól 2 m-re az asztalon a laptop – a helyén. Másik oldalon a fényképezőgép – a helyén… A TV? Hülyeség, az marha nehéz… Konyha… megvan a konyha. És nincs benne betörő se … A hátizsákom, az a kis hétköznapi szaladgálós, na az nincs meg. Mi volt benne? A pénztárcám, … meg pár kisautó, … meg az összes igazolványom, meg Lőrincé is, magyar és olasz, mind...

És ha körülnéztem, akkor mit kell még csinálni? Ja, nem nyúlni semmihez. Már becsuktam az ajtót, mert jött be a hideg… A kilinccsel … basszus…”

- Mi történt?

- Mondom, betörtek. Kinyitották a nappali ajtaját és bejöttek a kertből.

- Ne nyúlj semmihez!

- Jó, már nyúltam. Felhívom az Andrea-t (az egyik tulaj), hogy mi van ilyenkor.

Andrea azon kérdéséből, hogy „hozzátok is?” kiderült, hogy nem csak hozzánk. Két lakással arrébb is. Onnan egy irattárca hiányzik, a gazdája épp kint bolyong a kertekben és a parkolóban, keresi. Aztán pár perc múlva bebolyonganak hozzánk is, majd kicsit később ismét a szomszéd jön a kert felől, ahogy ez itt ma szokássá vált. Kezében a hátizsákommal. Benne minden: pénztárca, bankkártyák, kisautók, igazolványok. Kivéve a készpénz. Tizenöt euró. Ott egye meg a fene.

Közben megtudtuk, hogy itt ilyenkor nem hívogatjuk a rendőrséget, hanem odaballagunk a rendőrörsre és bejelentést teszünk. Mondta a szomszéd, hogy megy majd ő is, délután, munka után. Addig keresi még kicsit az irattárcáját.  

Ja, és a térfigyelő kamerák mindent felvettek. Ketten voltak, kapucniban, a kameráktól legtávolabbi ponton feszítették fel a kerítést, és összesen 40 percet bíbelődtek itt, valamikor 4 óra tájban.    

8:30 – rendőrörs

Idefelé jövet felhívtam Mariana-t, hogy késni fogunk, mert betörtek. Nem leszünk ott náluk 9-re, ahogy megbeszéltük. Nem tudom mennyi ideig tart egy bejelentést megtenni. De kenje csak a szendvicseket, megyünk.
Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy én jövök a rendőrségre. Mert bár Lőrinc tud messze legjobban olaszul, de mégiscsak hülyén nézne ki, ha az ötévest küldenénk. Várni annyit kellett, amíg az automatából ittam egy kávét – mert a két rendőr is megitta a magáét. Közben azon merengtem, hogy melyik a betörő és melyik a szalonna? Az egyik lardo, a masik ladro… Talán nem vennének igazán komolyan, ha azt találom mondani, hogy megfúrta a kertajtót és bejött a lakásba … egy szalonna. Olyan ez, mint az angol: ott a rablás és a gatyagumi van az agyamban kibogozhatatlanul összegubancolódva. Hiába, ezekkel a vagyon elleni bűncselekményekkel mindig baj van.

Végül is simán ment. Csak a rendőrnek nem a nyomtatás. Folyton összeragadtak a lapok. De aztán egyesült erővel legyőztünk a HP laserjet-jét.

12:30 - Piani di Bobbio

Végre, sikerült felérni! Másnak is iskolaszünet volt. Így a felvonó parkolójáig se jutottunk el kocsival. Csak egy faluval arrébb. De szerencsére ki van ez találva, van direkt buszjárat a parkolók és a felvonó között. Ingyért. Ha már úgyis fizetsz a parkolóért. Illetve mi most oda se fértünk be. Szóval azért se fizetünk…   

Két ég, ragyogó napsütés. Mire felértünk a felvonóval mind a két gyerek közölte, hogy éhes. Így a piknik nem két lecsúszás között, hanem már az első előtt elkezdődött. Sebaj, így is van bő 3 óránk szánkózni!

13:00

Éééééés csúszááááásss!!

Mi ez a hideg a bal lábamon? A bakancsom, mint egy éhes krokodil tátja rám a száját. Neeee,mááár…

De elég gyorsan megszületik a megoldás: a zokni és a cipő közé egy frissen kiürült szendvicses nejlon zacskó, a bakancs orrára meg kívülről egy decathlonos gumis csúszásgáltó (ARPENAZ 100 GRIP - igazán praktikus, zsebben is elfér).

Nem szép ettől a bakancstól, hogy ilyet tett, hiszen még csak alig …17 éves…  

15:30

Indulás haza!
Kb. három perce egy felhő kúszott a nap elé. Ettől mindenki elindult haza. Hömpölyög a tömeg a felvonónál.Aztán hömpölygünk a busznál.Aztán fönt a buszon is hömpölygünk.Még jó, hogy időben elindultunk. 

17:30

Van valami fanyar humor abban, amikor megy előtted egy teherautó negyvennel - előtte semmi, ameddig a szem ellát. És a szembe sávban sok kilométeres kocsisor mozdulatlanul odaragadva az aszfalthoz. A másfél órás útból másfél órát jöttünk. Most félúton vagyunk.Mondom, van valami fanyar humor benne. Csak bennem nincs humorérzék, hogy értékelni tudnám. 

18:45

Ugrás nejlonzacskóból, nejlonharisnyába. Mosakodni most nincs idő. Ami büdös, az most büdös. Slussz, passz. Enni se kell. Majd lesz olyan is, hogy eszem. Szép volt az a sonkás szendvics a hegyen... Lőrinc majd eszik Davide-éknál.Még van esély odaérni. Ezt mondja a google is meg a forduljbalra is. Cím a jegyről átmásolva a forduljbalrába.
Indulás. 

20:00

Milánó belvárosában nem könnyű parkolót találni. Na persze a belvárosba bejutni se könnyű. 

20:15

Még jó, hogy a Kékszakállú a második részben lesz.
 

20:20

Parkoló sehol ezen a környéken.Már inkább nem beszélgetünk.
Mintha valahogy nem lenne teljes az egyetértés abban, hogy ideérhettünk volna-e, ha.. 

20:30

Ott egy parkoló!!! De nem világos, hogy hogy fér itt be ez az autó. De egy pasas jön, azt mondja, hogy igen, ez egy parkoló, majd ő beviszi a kocsit. Huhh.. 

Rohanunk. 

Már aki tud. Szép cipőben. És nem fáj a lába. 

20:45

Itt állunk a jelzett címen. Idehozott a forduljbalra. Utca, házszám stimmel. Még a város is.Csakhogy éppen nincs itt semmi. Egy vendéglő. De ott sem hallottak erről a koncertteremről.(Ha lenne még humorom talán eszembe jutna, hogy nem olyan nagy baj, ha lassan megyünk, ha úgyis rossz irányba tartunk – de már több órája nincs humorom) 

20:46

Szerencsére valami nemzetközi közönségszervező cégtől vettük a jegyet, ezért a telefonos ügyfélszolgálatos hölgy kiválóan tud angolul. Szerencsére, mert Gyuri ilyen folyékonyan káromkodni olaszul nem tudna.A cím, ahova jöttünk a jegypénztár címe.A koncertterem nagyon nem itt van. Szerintük a koncertterem címe is rajta van a jegyen.

Rajta, persze. Kisbetűvel, sarokban.Szóljak neki, hogy az úttest közepén káromkodik? Á, nem zökkentem ki. 

20:55

 - Te tudod, hogy hol a kocsi?

- Én nem.

- És kaptunk valami bizonylatot, elismervényt van valamit, vagy csak otthagytuk a kocsit az azt se tudjuk hol, kulccsal együtt egy pasasnak… ?!?

… keresés… keresés…

- Várjál, van itt valami cetli.

És megtaláltuk és visszakaptuk. Huhhhhh. És hazamentünk és kinyitottunk egy üveg vörösbort.
Meg még talán egy másikat is. 

Epilógus

 Két nappal később, vasárnap délután ugyanott, ugyanazt a koncertet adták.Némi telefonálgatások után (már nem az úttest közepéről és nem angolul) egy halvány ígérettel a zsebünkbe elmentünk a koncertteremhez. És tekintettel arra, hogy nem volt teltház, meg arra, hogy betörtek hozzánk (igaz, nem pont péntek este, de hát csak betörtek), meg arra, hogy szépen néztünk, beengedtek a péntek esti jegyünkkel.

 Így aztán abszolút igaza van Verának: nálunk minden rendben!

És abszolút nincs, mert mégis írtam a blogra! ;-)

    

Attitűd

Ma elmaradt az olaszóránk.

A szombat éjjeli, Lampedusa-ba tartó menekült hajó tragédiájára, és az odaveszett sok száz emberre emlékezve, tegnapról mára zongora koncertet szervezett Gorgonzola kulturális szervezete. Zongora és próza, gondolatok hullámokról, mélységről, a boldogság szomjazásáról, az elmúlásról.

A megemlékezésre (természetesen) meghívták az önkéntesek által, külföldieknek szervezett nyelvtanfolyam hallgatóit és tanárait.

A műsor végén nézők és szervezők együtt imádkoztak.
Hosszasan.